Tisztelt Olvasóink!

Drága Kézilabda-rajongók!

A harmadik fordulóban, idegenben elért győzelmünket értékelő szössszenetemben tettem föl ama költői kérdést, hogy: „Hát mégis nőnek fák az égig?” 

Ti, akik esetleg nem ismeritek a 2007.10.7-én vasárnap délelőtt az Index II. ellen idehaza lejátszott mérkőzésünk eredményét, Ti még nem tudhatjátok a választ! De ez – szerintem - nem maradhat így sokáig! Amennyiben figyelmesen tovább olvassátok informatív, egyben tényfeltáró jellegű jelentésemet, akkor bizony hamarosan mindenre fény derülhet…

Előbb azonban szeretnék mindenkinek eldicsekedni pozitív beállítottságommal. Tőlem soha nem fogtok olyan nyilatkozatot olvasni pl. egy elszúrt akció után, mint amivel egy neves angol kollégám hozakodott elő kis idővel ezelőtt, vagyis: „Temetni jöttem C.-t, nem dicsérni”. Én, (ha még ki is kapnánk valamikor, ne adj Isten) „Dicsérni jönnék (TT)C.-t és nem temetni”. De ebből senki ne következtessen semmire!

Szóval vasárnap délelőtt!

10.30-ra volt kiírva a mérkőzés, 9.30-kor vala találkozó a játékosokkal. Egy negyed óra szívet-lelket melengető baráti beszélgetés a csarnok előtt szinte szükséges, de mindenképpen elkerülhetetlen abban az esetben, ha a kulcsok őrét nem tájékoztatták pontosan az ajtónyitás igényelt időpontjáról. De így legalább meg tudtuk mustrálni az ellenfél már jelen lévő mindkét(!) játékosát. Hű, de nagyon rutinosnak látszottak… Azonban mégis csak kitárultak azok az ajtók, mi pedig betódultunk és minden folyt a megszokott kerékvágásban.

Vagyis bemelegítés előtt összeálltunk egy csapatképre, hogy a honlapunkat gyakran böngésző jó ízlésű, hozzáértő tömegek megcsodálhassák a kisportolt testnek és öntudatos tekintetnek azt a lebilincselő elegyét, amely szinte csak a TTC női kézilabda csapatának sajátja. (Hajrá MI).

A mérkőzést megtisztelte jelenlétével Pekk József alpolgármester úr is, aki örömmel konstatálta, hogy a 13 TTC játékos fegyelmezetten és eltökélten készül-melegít az eddig legnehezebbnek ítélt találkozó előtt.

(A játékvezető urak most nem voltak fiatalok, de attól még fújhatták volna jól a mérkőzést…)

De átmenetileg spongyát reá, lássuk az eseményeket:

A mérkőzésen – „a győztes csapaton ne nagyon változtatgass” elv alapján - a következő kezdőcsapat lépett pályára: kapuban Fellegvári Anett, balszél Kiss Timi, bal lövő Buzás Viki, beállós Nagy Ági, irányító Vadász Timi, jobbátlövő Sulai Vera és jobbszél Horváth Era.

A mérkőzés a szokásos koreográfia szerint kezdődött: éljen-éljen és az ellenfél vezetett 1-0-ra. Aztán Buzás Viki bombázott ugyanabban a (2.) percben a kapuba, ezt követte 3 perccel később Vadász „T” gólja. Aztán beindult az Index „henger”. Támadásban 4-2 formációt választottak és tömték a két beállósukat labdával, akik ahogy megragadták a bőrt azonnal megpróbáltak befordulni jól kihasználván a legalább + 20-25 évnyi (és kilónyi)„rutinjukat”. Ennek zsinórban két hetes lett a következménye, amiből szerencsére csak egyet értékesítettek. De nem csak a támadásban szándékoztak kellemetlenkedni, védekezésben is keményen oda-oda ütöttek és a bíró sporik nem védték meg filigrán leányainkat a testes amazonok barátságtalan megmozdulásaitól. Példa lehetne erre „T” később kettétört foga, Orsi ütés utáni amnéziája, vagy edzőnk heveny hangszál-károsodása, bár ez nem ütéstől, hanem az állandó és indokolt reklamálástól keletkezett.

A pályán a mérkőzés először csatává, majd háborúvá alakult át, és a két feketeruhás szenvtelen arccal asszisztált a vendég-agresszióhoz.

(Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csupán a vasárnap okán nem tudott foglalkozni az üggyel)…

Amikor Vikit leütötték a fiatalabb játékvezető azt mondta a pályára tóduló edzőnknek, hogy nem állíthat ki akkor játékost, ha nem veszi észre a szabálytalanságot (ami tőle 2 méterre történt!).

Szóval így zajlottak az események.

Ja, meg labdát is dobáltak! Pl. Bolla Kata ejtett egy csodás gólt balszélről, ezzel a 10. percben 3-2-re vezettünk, majd ők értékesítettek egy hetest (persze hogy beállós harcolta ki), majd átlövés-gólt szereztek és mentek eggyel. Jobbszélről sajnos kimaradtak a helyzeteink, aztán megint hetes ellenünk, de elpuskázták, és mi, Orsi lövésével egyenlítettünk. A folytatásban két-két gól oda és ide (tőlünk mindkétszer Orsi volt eredményes!) majd Era szélről beveri és 7-7.

Mi jöhet még?

A közönség tombol, élvezi a küzdelmet, tetszik nekik, hogy minden megszerzett labdával száguldunk az Index kapu felé, versenyfutásra késztetve az ezen a téren hátrányosabb helyzetűnek tűnő vendéghölgyeket (csak az Ombudsman meg ne tudja). És tán tényleg elfáradtak a vége felé? Merthogy az utolsó két gólt mi lőjük Orsi és Nagy Ági révén (aki beállóstól szokatlan módon átlövésből eredményes) és náluk a 24. perctől gólcsönd!

A félidő 9-7 ide!

A szünetben arról beszélünk, hogy nehéz megtalálni az Index ellen az eredményes védekezést: ha kilépünk a beállósok jutnak több helyhez, ha zárt hatos falat védekezünk hihetetlenül pontos átlövésekből eredményesek. Ami marad: futtatni őket, jó lenne távolról betalálni, mert áttörni köztük nem lehet (no pasarant, ahogy a spanyol kézis-csajok mondták valamikor).

Úgy tűnik a szünetben egy kicsit „leültünk”, mert a második félidő kezdete Waterloo: most ők lőnek zsinórban hármat és vezetnek 10-9-re. Aztán Viki villan, mi kapunk egyet, amire „T” válaszol és jön a mentrendszerű beállós-hetes-gól. Majd zsinórban egy ide, egy oda: tőlünk Viki kétszer, majd Orsi eredményes, ők közben kihagynak egy hetest, de elhúznak 16-14-re.

Időkérés nálunk: de nehéz jót kitalálni!

Aztán betörés hatására végre hetest kapunk, amit Viki bevetődve, magabiztosan „bever”. De ők is lőnek egyet, ismét kettő közte. És jön Viki csodás átlövés-gólja, majd ismét hetesből eredményes!

Micsoda meccs!

17-17, minden törökbálinti a szívinfarktus határán. (Tán ennek tudható be, hogy a játékvezető kérésére egy TTC szimpatizáns-úriembert ki kell kísérni a teremből?)

És a végén jön az a sokat emlegetett rutin: az Indexes hölgyek legalább 100 évvel többet töltöttek a kézilabdapályán, mint a mieink, 2-0-ra hozzák az utolsó perceket és nyernek 19-17-re.

De a közönség tapsol, nincs sírás, csak fáradt szomorúság, kézfogások és gratuláció. Ennél több most nem volt csapatunkban.

Az ellenfél mestere edzőnknek azt mondja, hogy tavasszal aligha fognak már nyerni ellenünk, ami persze jól esik. És ha sikerül ilyen tempóban tovább fejlődnünk…

Pekk úr elismerő szavakkal méltatja a teljesítményünket és beírja táncfüzetébe a következő hazai meccsünk időpontját! Jól esik a törődés, bíz nagy szükségünk volna a városvezetés támogatására.

Végül, de nem utolsó sorban ABC-sorrendben a góllövők: Búzás Viki 6, Papp Orsi 5, Vadász Timi és Horváth Era 2-2, Bolla Kata és Nagy Ági 1-1.

Mert (az) utolsó sorban

mint már oly soxor eddig:

Hajrá TTC Női Kézi Csapata,

azaz: Hajrá MI.