Tisztelt Olvasóink!

Drága Kézilabda-rajongók!

Szeretnénk Benneteket már az elején megnyugtatni: a II. fordulóban (ami számunkra ténylegesen az első volt) elért itthoni győzelmünk nem tett bennünket elbizakodottá. A csapat egyik-másik játékosa továbbra is látogatta az edzéseket! Sőt, nagy lelkesedéssel vettünk részt azokon, hiszen mi is tudjuk azt, amit TI tudtok: nem zörög a HARASZT…

Mindemellett a csapat-egységét bizonyítandó: nem áruljuk el azoknak a játékosoknak a nevét (vagy mez- esetleg személyi-számát) akik az edzésekről hiányoztak (vagyis inkább: nem voltak jelen!).

Pedig elég gyanús indokokkal maradtak távol, mint: nem engedett el az óvónéni, bezártak a munkahelyi WC-be, vagy: a férjemnek kellett segítenem a mosogatásnál!!! De spongyát rá, jövőre az NB I-ben nem esszük meg ezeket a szövegeket, vagy pl. visszavesszük tőlük az Audi TT-ket! Na de ne fussunk ennyire előre az időben, addig még van jó 10 hónapunk (reszkess Győr stb.)!

És ne húzzuk tovább, térjünk a témára!

Második ellenfelünk a csepeli illetőségű Híd-Únió csapata volt.

És az udvariasság szabályainak eleget teendő „otthonukban” látogattuk meg őket. Ők azonban nem voltak előzékeny házigazdák: valahogy sikerült az Európában vasárnap késő délután uralkodó 21 °C-ot a teremből kiszippantani és egyenlítői klímát varázsolni a hőségtől szinte sistergő falak közé. Túlsúlyos játékosok persze örülhettek volna ennek az indirekt fogyi-programnak, de nálunk ilyen hölgyek elvétve sem találhatók, tehát senki sem volt boldog, viszont a bemelegítés már a terembe lépéskor szó szerint elkezdődött!

A jól időzített gyakorlatok veszítettek valamit hatékonyságukból, amikor kiderült, hogy nincs jegyzőkönyv és a leggyorsabb postagalamb is csak 20 perc múlva érhet ide. Így mi megpróbáltuk lődörgéssel elaltatni a Híd-lányok éberségét. Hogy ez sikerült-é, azt hamarosan megtudhatjátok.

(A csapatunkat elkísérő szépszámú rokon- és nézősereg közben azt találgatta, vajon folytatódik-e a múlt héten megkezdett siker sorozat?)

Szóval 2007.09.30-án 17.45-kor (1/4 órás késéssel) két szimpatikus fiatalember közül az egyik sípszavára megkezdődött a mérkőzés.

Szinte a múltkori kezdőcsapat lépett pályára: kapuban Fellegvári Anett, egyetlen változás a balszélen volt, ahol Kiss Timi helyett Szászi Timi kezdett, bal lövő Buzás Viki, beállós Nagy Ági, irányító Vadász Timi, jobb átlövő Sulai Vera és jobbszél Horváth Era volt.

Az ellenfél középső emberei (3 db) 180 cm felettiek voltak, ennek ellenére kilépő hatos falat választottunk védekezési formának, mondván: „lássuk a medvét”.

És úgy kezdődött, ahogy szokott: 1-0, nem ide. Na de folytatódhatott-e úgy, mint múltkor?

Hát szinte persze: 3-1-re, 6-3-ra VEZETTÜNK, és 6-4 után 9 percig nem lőtt gólt a hazai csapat (lementek Híd-ba, mondhatnánk egy kicsit simlisen), és 30 perc után, tehát a félidőben 11-4-re vezettük! Ez egy őrület! Hát mégis nőnek fák az égig? Persze, hogy nem, de azért néhány cédrus…

Anett ismét nagyon jól védett, a góljaink sorrendje pedig a következő volt: Viki, Ági, Vadász ”T” Timi és ismét ő hetesből, azután a 15-ik percben beállt Kiss Timi, majd Viki és kétszer Era, ezután 2 hetes: „T” és Viki, a végén ismét „T”.

Vikit kb. a 20. perctől „emberfogták”, de az így támadt réseken sikerült begyötörnünk magunkat valahogy.

A vezetésünkben ismét fontos szerepet játszott a védekezésünk: egymást segítve, határozottan-keményen, kellő hangerővel űztük-hajtottuk az Uniós lányokat és 4 gólt kapni egy félidőben attól a csapattól, aki az első fordulóban szintén 11-el verte a kőbányaiakat igazán príma teljesítmény.

A szünetben nem volt nehéz megszámolni a cserejátékosokat, hiszen Marcsi nem játszhatott a bölcsességfoga ellen elkövetett merénylet okán, Orsi szintén nem állt, vagy ült rendelkezésre, tehát egy kapus mellett 2 mezőnyjátékos volt még bevethető ezen a napon.

A 10 perces pihenő során az előtérben próbáltunk oxigént szippantani, taktikailag értekeztünk és bizakodva tekintgettünk a második félidő felé.

Ez a 30 perc több izgalmat tartogatott, mint az előző 3 együttvéve, az ellenfél (sajnos) kapust cserélt és védekezésük is agresszívabb lett, mi viszont lassan elvesztettük a fonalat. Vikit továbbra is fogták, ezért megpróbáltuk őt hátul tartani, hogy így a védőfalban támadt réseken… De, vagy nem keletkeztek azok, vagy nem fértünk bé oda. A 10. PERCBEN Gabi állt a kapuba (a továbbra is jól védő Anett helyett) és kicsit később Kata lett a balátlövő. De hogy is volt? Nos, 5 perc után 14-7 (pompás), 10 perc után 16-11 (semmi gond), 15 perc után 16-13 (nono), az 52. percben 16-14 (a francba), de az 56. percben Kiss Timi egy nagyon fontos gólt lőtt, aztán 17-15 (meleg a pite), majd Kata szép és életmentőnek tűnő átlövésgólja (18-15), aztán egy tőlük, utolsó gólunk az 59. percben Viki hetese, ők is lőnek egyet, de VÉGE és NYERTÜNK.

Persze ismét futás a nézőkhöz / rokonokhoz akik körül szinte lehetett hallani a lezúduló kövek (Rolling Stones) dübörgését. Nézőknek, játékosoknak igencsak piros volt a füle, pulzusuk 100 és 150 között, viszont a menetrendszerű boldogsághormonok kárpótoltak mindannyiunkat a kiállt szenvedésekért.

Ismét mindenki játéklehetőséget kapott, ismét „CSAPAT”-ként küzdöttük végig a meccset és ismét győztesként hagytuk el a pályát.

Ki érti ezt? Vagy lehet, hogy van egy közös titkunk? Na jó, de mi az?

És megint volt egy kis összeröffenés…

És mint a múltkor:

Végül, de utolsó sorban ABC-sorrendben a góllövők: Vadász Timi 6, Búzás Viki 4, Horváth Era 3,  Bolla Kata, Kiss Timi és Nagy Ági 2-2.

És szintén, mint a múltkor:

Hajrá TTC Női Kézi Csapata,

azaz: Hajrá MI.